Szókincsbővítés a „Storytelling” módszer alkalmazásával
Kompetencia alapú képzésekhez bevezetett módszertan
A módszer alapja a tanulók szókincsének bővítése, eredeti angol történetek, elbeszélések drámajáték illetve kooperatív csoport munkára épülő módszerek alkalmazásával. A módszer során egyszerű történetek, mesék feldolgozása történik, a végén Chaucer (angol író) által írott „Canterbury tales” felhasználásával zárul a projekt az Oxford University Press könnyített olvasmánya alapján. (A módszert a Waldorf iskolától vettük át).
A projekt öt hetes volt, azaz 30 tanórát ölelt fel, és három részből állt. Az első részben a szerzővel és a kerettörténettel ismerkedtünk meg, ezt követte két történet feldolgozása.
Chaucer és a kerettörténet
A bevezető órán drámajátékkal oldottunk a hangulatot. Körben állva, csukott szemmel mindenki maga elé nyújtotta a két kezét, és megfogta egy-egy társának a kezét. Ezután már nyitott szemmel bogoztuk ki a keletkezett gubancot. Ezt követően meséltem egy kicsit Chaucerről és a középkorról, majd az általam elmondottak alapján egyénileg töltöttek ki egy kvízt a tanulók, amelyben a Chaucerre vonatkozó kérdéseken kívül a történetekben előforduló helyszínekkel is ismerkedtünk. A következő órán alakítottuk ki a csoportokat, amelyek terveim szerint akár a projekt végéig, de legalábbis jó néhány órán keresztül változatlanok maradnak. (Végül az eredeti elképzelésem jónak bizonyult, nem kellett menet közben változtatni a csoportbeosztáson.) A csoport jellemzőinek és céljaimnak egyaránt a heterogén csoportösszetétel felelt meg, ezért minden csoportban kerültek jobb és gyengébb tudású, beszédesebb és csendesebb tanulók is. Igyekeztem a barátokat szétválasztani, mert azt szerettem volna, ha olyanok is megtapasztalják egymás értékeit, akik eddig nem ismerték egymást igazán. Minden tanuló kapott egy képdarabot, és a darabokat összeillesztve derült ki, kik fognak együtt dolgozni ezután. Az első csoportfeladatban a bevezető szöveget kellett megfejteni, amelyben a szavak egy részét emojikra cseréltem ki. Az óra végén maradt idő az értékelésre is. További három tanórát szántunk arra, hogy megismerkedjünk a szereplőkkel, akik zarándokútjukon a történeteket mesélik. Minden csoport kapott szereplőket, akiket a szöveg elolvasása után állóképben ábrázoltak, melyben azután a szereplők meg is szólaltak. Ebben a szakaszban hangsúlyosan foglalkoztunk a melléknevekkel, amelyeket a szereplők jellemzésére használhattunk, illetve ehhez kapcsolódóan szótanuló és kommunikációs játékokat játszottunk. A szakasz végén szódolgozatot írtunk, és értékeltük az addig elvégzett munkát.
The Wife of Bath’s Tale
Az egyik kislány így jellemezte azt, ahogy a történetekkel dolgoztunk: „Olyan, mint egy TV sorozat! Mindig akkor hagyjuk abba, amikor a legérdekesebb!” Valóban, egyszerre csak egy-egy rövidebb részt kaptak meg a történetből, így négy tanórán át dolgoztunk vele, mire a végére értünk. Az órákon a tanulók megírtak és előadtak a történetben szereplő és elképzelt jeleneteket is, állóképben vagy párbeszédes formában (pl. hogy mesélhette el a szereplő a történteket), de írtak levelet, naplóbejegyzést a szereplők nevében, mindezt kooperatív csoportmunkában. Önálló munkát házi feladatként kaptak, legtöbbször azt, hogy írják le, hogyan képzelik a történet folytatását. Volt, aki egykét tőmondatban, mások hosszabban írták meg ezeket a feladatokat. Sok eredeti ötlet született. Gyakran hemzsegtek a nyelvtani hibák, az alig érthető mondatszerkezetek, de mindenki igyekezett valahogyan kifejezni magát angolul. A történet olvasása közben is beiktattam két gyakorló órát a szókincs elmélyítésére, és amikor végeztünk a történet olvasásával, még dolgoztunk a szókinccsel: szókeresőt, dominót, keresztrejtvényt gyártottam hozzá. Közösen megírtuk a történetet röviden, ebből aztán mindenki felelt, többnyire ötösre. Ilyenkor szívesen kapnak lehetőséget a javításra is, hiszen a cél az, hogy megtanulják végül, nem pedig, hogy rossz jegyeket osztogassunk nekik. Természetesen nem maradhatott el a második szakasz értékelése sem, hasonlóan az előzőhöz.
The Franklin’s Tale
Hasonló módszerrel dolgoztunk, mint az első történet esetében. Ismét négy részre bontva olvastuk el a szöveget. Öröm volt látni, hogy mennyit fejlődtek a tanulók: a szókincsgyakorlására sokkal kevesebb idő kellett, könnyebben jöttek az ötleteik a történet folytatásához, nem okozott már nehézséget a drámás módszerek alkalmazása sem. Az otthoni, önálló munkák is egyre színvonalasabbak lettek. Egy különleges óránk is volt ebben a szakaszban. A történet kezdetén a szereplők piknikeznek a tengerparton, ennek kapcsán összegyűjtöttünk rengeteg, az étkezéssel kapcsolatos kifejezést. A következő órára pedig süteményeket sütöttünk, amelyek hozzávalóit aztán a többi csoportnak ki kellett találnia. A répatortámhoz készítettem szövegértési feladatot is, az elkészítés mentének mondatait kellett helyes sorrendbe tenniük. Ez a szakasz a teljes projekt értékelésével zárult.
A kitűzött célokat sikerült elérnünk. A projekt során valódi élményekkel gazdagodtunk, a tanulók szókincse bővült, írás- és olvasáskészsége fejlődött. Bátrabban és szívesebben szólalnak meg angolul. Az önértékeléssel kapcsolatos elvárásaim is teljesültek. A záró értékelés során a tanulók nemcsak azokat a kívánságaikat írták le, amelyek nekem szóltak (hallgassunk zenét, nézzünk filmeket, együnk többször sütit, ne kelljen szöveget tanulni), hanem saját magukkal kapcsolatban is megfogalmazták, hogy mit kellene változtatniuk, hogy hatékonyabb legyen az iskolai munkájuk. Ez pedig az első lépés lehet a saját fejlődésükért vállalt felelősséghez vezető úton. Nem számítottam viszont arra, hogy ilyen mértékben sikerül felkeltenem diákjaim érdeklődését az idegen nyelven olvasás iránt. Nagyon lelkesek lettek, és további olvasmányokat követelnek
Mivel még csak most kezdtük tanulni az ön- és társértékelést, minden egyes alkalommal megbeszéltük az értékelés szempontjait. Mi volt a feladat? Figyeljük meg, hogy a feladatot teljesítette-e a csoport/ a társunk. Milyen színvonalon sikerült teljesítenie? A tőle telhető legjobban? Vagy kicsit több erőfeszítésre lett volna szükség? Fejlődött vajon a feladat elvégzése közben? Nagyon fontosnak tartottam, hogy ne egy abszolút maximumhoz képest értékeljünk, hanem mindenkit saját magához viszonyítsunk. Így mindenkinek van esélye az ötösre is, hiszen ha megtesz minden tőle telhetőt, akkor azzal maximális pontszámot is kaphat, még ha a szókincse vagy a nyelvtani tudása gyengébb is, mint a többieké. Az egyes tanórákon folyó munkát különböző módon értékeltük. Volt, amikor a csoport tagjai adhattak egymásnak pontokat, ennek olyan változata is megvalósult, amikor egy adott pontszámon kellett megosztozniuk a csoporttagoknak. Amikor az órai munka része volt az eredmény (állókép, jelenet) bemutatása a többiek előtt, akkor általában a többi csoport munkáját értékelhették. Időnként hagyományos módszereket is alkalmaztam, egészen pontosan szódolgozatokat illetve szövegismereti teszteket is írtak a tanulók. Az egyes projektrészek összpontszámából (a dolgozatokat is beleszámítva) kaptak érdemjegyet a tanulók, és a szóbeli feleleteiket külön érdemjeggyel jutalmaztam. Természetesen óráról órára, folyamatosan kaptak szóbeli visszajelzéseket is a munkájukról. A projekt zárásakor megkértem a tanulókat, hogy az alábbi kérdőív kitöltésével értékeljék a közösen elvégzett munkát.
1. Mi tetszett a legjobban?
2. Mi tetszett legkevésbé?
3. Miből tanult a legtöbbet?
4. Mi volt a legnehezebb?
5. Mi volt a legkönnyebb?
6. Hogyan lehetett volna jobb? Mit kellett volna megváltoztatni?
7. Mit tehetett volna a tanár, hogy Ön többet tudjon tanulni?
8. Mi tehetett volna Ön azért, hogy sikeresebben teljesítse a követelményeket?
9. Hogyan értékeli a saját munkáját? (szövegesen és 1-10 skálán is)
A diákok általában azon lepődnek meg, hogy saját maguk mit tehettek volna a sikeresebb tanulás érdekében. Nagyon szép, őszinte, néha vicces válaszokat szoktak írni, ha komolyan veszik a feladatot, és valóban elgondolkodnak a válaszokon. Ennek a projektnek a végén már nem volt akkora meglepetés számukra, hogy ők maguk is felelősek a tanulásuk eredményeiért, hiszen ez a gondolat végig kísérte a folyamatot. Úgy tapasztaltam, hogy a projekt végére reálisabban látták saját és társaik teljesítményét is.
